Társas játékaink

Társas játékaink


Elképzeléseim szerint kétféle embertípus létezik: egy, akinek volt és egy, akinek lesz intim kapcsolata egy nárcisztikus személyiségzavarral küzdő emberrel, hosszabb vagy rövidebb ideig. Szélsőségesen nagy érzelmek, instabilitás, patologikus kötődés, érzelmi bántalmazás, felmagasztalás-leértékelés, háttérben zajló manipuláció, félelem, menekülés, védekezés, magyarázkodás, beletörődés, személyiségvesztés, kiútkeresés, örökké tartó hullámvasutazás, míg az ember egyszercsak nemet tud mondani, önmagáért. 

Tehát fogtam ezt a témát, beemeltem egy színházi színpadra és az Operaház két balettművészével fotóra vittem, a szerelem tragédiáját. Hogy felhívjam a figyelmet erre az egyre gyakoribb jelenségre. Hiszem, ha valaki képes bármilyen művészeti ágban megszólalni és tabutémákat a köztudatba emelni, annak kötelessége beszélni! Nyíltan és őszintén fogalmazni, mert nem vagytok/vagyunk egyedül. Sokan megyünk keresztül a feldolgozás-elengedés-lezárás rögös útvesztőin, egy a lényeg! az “áldozat” soha ne fogadja el a helyzetét és ne ragadjon benne egy ilyen kapcsolatban, miután megbizonyosodott róla, hogy a másik fél nem nyitott a változásra, akár terápiás úton sem. 

Tisza Kata A legjobb hely a városban te vagy című terápiás verseskötetének egyik ékessége tökéletesen idevág és inspirálta a fotósorozatomat:

“Vannak szerelmek
amikben
kimegy belőled
az élet
elfogy a véred
napról napra
egyre örömtelenebb leszel
és nem érted
ha ez szerelem
miért haldokolsz tőle
eljön hát a nap
amikor tenni kell
egy nyelvi különbséget
mit nevezünk szerelemnek
és mit mérgezésnek.”

balettművészek: Csokán Vivien és Bajári Levente
Vivien ruhájáért köszönet: a CUKOVY-nak
stylist: Rózsa Kármen
sminkes: Szabó Melinda – Makeup For Love
koncepció és fotó: orkenyiadri

Ez a sorozat 2018. november 8-án kiállításra került a Prime Art & Business Budapest galériában, hálás köszönetem a lehetőségért a két tulajdonosnak Pongrácz Alija-nak és Baraksó Ákosnak!

There are no comments